Az installáció alapjául egy konceptuális zenemű szolgál, amely a Szózat vegyeskarra írt változatának újraértelmezése. A négy szólamot – szoprán, alt, bariton, basszus – négy hangszóró képviseli. A koncepció a hangok hangnemrendszerből történő felszabadítását célozza. A hangnemrendszer zenetörténeti kon-textusban társadalmi konstrukcióként tekinthető. A New York School zeneszerzői nagy hatással voltak a munkafolyamatomra, Henry Cowell zenetörténész így ír e zeneszerzők zenéhez való viszonyáról: munkájuk a “ragasztótól való meg- szabadulásként” értelmezhető – amely a hangokat összetartja –, hogy „a hangok önmaguk lehessenek”. Egy olyan zeneművet hoztam létre, amelyben értelmet nyer „a hangok felszabasítása”. A hazaszeretet fogalma a térbeliséghez nagyban kötődik, így az Unavoidable Staccato of Heimweh egy olyan hanginstalláció, amely egy már létező nagyobb térben hoz létre egy személyes belső teret a négy szólamot játszó négy irányított hangszóró segítségével. A kórusművet a budapesti experimentális Soharóza kórus énekesei éneklik. Ezzel párhuzamosan az otthon, a haza a honvágy és a hazaszeretet fogalmai kerültek érdeklődésem homlokterébe. A szélsőjobboldali asszociációkkal terhelt hazaszeretet dekonstrukciója téttel teli lehetőségnek tűnt, amellyel a hazaszeretet fogalmát a nacionalista konnotációtól kívántam felszabadítani, amit szintén tekinthetünk társadalmi konstrukciónak. A Vörösmarty Mihály által írt és Egressy Béni által komponált Szózatot választottam, amelynek mondanivalója a tömeges kivándorlással (és bevándorlással) válik újra igazán aktuálissá.A hangok felszabadítása alatt módszertanilag a hangok szubjektivizálását értettem. Az eredeti kottából készítettem a hangoknak egy átiratot mind a négy szólamban, amely csak a hang nevét és a rá kiénekelt megfelelő szótagot tartalmazta. Felvágtam az átiratot és megkértem az énekeseket, hogy egy bizonyos logika szerint összekevert sorrendben énekeljék ki az adott hangokat az adott szótagokkal, anélkül, hogy megad-tam volna nekik a hangmagasságot. Arra kértem őket, hogy a saját, belső hangjaikat énekeljék, ezáltal egy nagyon szubjektív, személyes percepcióját kaptam minden egyes hangnak. A felvételt követően a hangokat az eredeti sorrendbe vágtam. A célom az volt, hogy rávilágítsak, lehetséges a hazaszeretet plurális értelmezése és tapasztalata.

Unisono felvétel, énekel: Stephanie Falkeis.
Meghallgatható itt.

Négyszólamú mű, amelyet a Soharóza kórus tagjai énekeltek. Meghallgatható itt. Énekesek: Judit Sára Elek, Luca Perényi, Tamás Tárnoki and András Sipos. A projekt Szilvay Máté kórustag és Mikó Bálint hangtechnikus segítségével készült.

Doris Krüger bécsi képzőművész által vezetett Constellation Work című műhely az újrajátszás gyakorlatát vizsgálta. A résztvevőkkel kéthetente találkoztunk, hogy újrajátsszuk az előző hetekben kitalált, és alkalomról alkalomra alakuló performatív jeleneteket, amely egy narratívá állt össze. A 30 perces film ennek a folyamatnak a végső dokumentációja, amelyet Stefan Arztmann rögzített. Az újrajátszás tíz jelenetből állt, amelynek tizedik, zárójelenetében az Unavoidable Staccato of Heimweh című kórusművem kottáira épült. Ezeket a kottákat osztottam ki a résztvevők között és alakítottam ki egy rögtönzött kórust a Szózat hangjaira. A kórus a 24. percnél kezdődik, és ezen a linken meghallgatható.

Az unisono felvéltel, a négyszólamú kórusmű, amely négycsatornás installációként működött, valamint a videórészlet az Albert Ádámmal közös Taxográfia című kiállításon volt megtekinthető, amelynek kurátora Őze Eszter volt, és 2016 decemberében nyílt a Labor Galériában.