Miképpen gondolhatjuk el a hangot ma, milyen különböző megközelítések léteznek és férnek meg egymás mellett a hang materialista elgondolhatósága felől? Christoph Cox filozófus, a hangot mint médiumot tematizáló diskurzus materialista képviselője nyomán a kiállítás az objektumorientált ontológia nézőpontján keresztül vizsgálja azt az alapvető ontológiai kérdést, hogy mi a hang. A hang materialista megközelítése nem újkeletű dolog, már a futurista zajzenében is benne gyökerezik és a John Cage-i hagyományból kiinduló musique concrete is központi témájává tette önmaga medialitását. Míg a cageiánus hang egy állandó, a befogadót megelőző és időbeliségében meg is haladó fluxus, Pierre Schaeffer hangtárgya (objet sonore) objektumként létező hangmatéria, a fluxushoz köthető happeningek a hangot pedig mint eseményt tételezik. Ami közös bennük, az a hangból való kiindulás szigorúsága, „együtt gondolni a hanggal”, semmint gondolkodni a hangról. Erre tesz a kiállítás is kísérletet.

John Cage a Harvard süketszobájában szerette volna megtapasztalni a csendet, azonban még itt is két – egy magas és egy mély – hangot hallott. A hangmérnök ezeket Cage keringésének és idegrendszeri működésének azonosította be. Mi lett volna, ha Cage ezt követően nem a külső zajok felé fordul? Zilahi Anna The River Knows Better (Ophelia Lives) című versmeditációjában az emberi test válik hangforrássá, az egyénileg átélt belső hangok a vers alkotóelemeivé. Nem csak hallás általi megtapasztalásuk által jön létre az a fajta érzéki jelenlét, amely elengedhetetlen az efemer médiumok befogadásához. A növényvilág szintén minden érzékszervünkre hat – látás, tapintás, szaglás, ízlelés és hallás. A különféle erdők különböző hangon susognak a szélben, a levelektől, a fák méretétől, sűrűségétől, egyéb növényzettől függően. Ha a növényeket beltérre visszük, az ember számára hallható tulajdonságaik elvesznek, itt ugyanis nem találkoznak széllel, ami megszólaltathatná őket. Bácsi Barnabás Reenactment című installációjában a hang bizonyos körülmények közötti létrejöttét vizsgálja: ahogy nem terjedhet hanghullám légüres térben, a hang relacionalitásának is feltételei vannak. Ennek kulcsa azonban nem is a fizikai körülményekben rejlik, mint inkább az érzéki figyelem hierarchizáltságában. Kiléphetünk-e a látás hallás elé soroltságából a teljesebb befogadás irányába, ahol a hang önmagában is érdemes az észlelésre?

A pincében folytatódó kiállítás a pincetér akusztikáját és esztétikáját is tematizáló művekkel fordul még inkább a hang mibenlétének kérdése és a hangforrástól függetlenedő akuzmatikus hangélmény felé. Bácsi Silence SO Loud című installációja két sűrű anyag nehézkedésének csendjét erősíti, amely leleplezi szinesztetikus közhelyeinket: a hangforráshoz társított hangi képzeteink távol állnak a hangi megvalósulástól. Oppozíciójaként Zilahi Shadow of Breath című installációja hallható, amely eredetileg 2017-ben az Alpbachi Európai Fórumra készült. A nemzetközi és osztrák politikai, gazdasági és tudományos elitet tömörítő több hetes konferencián számos európai döntéshozó megfordul, hogy olyan témákról vitatkozzanak, melyek tömegeket érintenek. Az exkluzivitás azonban kizárást jelent, ezek a tömegek nincsenek meghívva, reprezentálva. Az installáció légzésfragmentumai, mint a falra vetődő árnyak a platóni barlanghasonlatban, a zárt valóságainkon kívüli világra kívántak emlékeztetni, annak egyfajta jelenlétet adni. Ez az újraértelmezett és kiegészített munka immár a tér lélegzeteként lép el az embertől, a hangforrástól függetlenedő hang irányába, és vezet be a pincetér hangi materialitásába. Ebből a materialitásból táplálkozik Jeneses Ádám alluvium című installációja, melynek megafonhangja analóg módon generálja önmagát a tér adottságaiból. Az állkapocscsont pedig visszautal az emberi hallószervek kialakulására, a fül formailag a megafonhoz hasonlatos, funkcionálisan viszont annak inverze. Az installáció egyúttal játszik a hang időbeliségével is, mivel a megafonban lévő elem a kiállítás előrehaladtával egyre fárad, így az általa kibocsátott hang is elhal.

Exaptation című munkájában Jeneses a térbe kihelyezett rágcsálóriasztókkal az emberi fül számára már alig érzékelhető hangfrekvencián avatkozik be a térbe. Megtapasztalhatjuk érzékelésünk határait, és ebben a hiányban az emberi érzékelésen túli valóság lehetőségét. Kophelyi Dániel void statement() című önreferenciális installációja a kiállítás objektumorientált spektrumának végpontjaként értelmezhető. A munka kiindulópontját Püthagorasz tanítványai jelentik, az akuzmatikusok pedagógiai célzattal tanáruktól elfüggönyözve hallgatták előadását, hogy a gesztusoktól és mimikától elvonatkoztatva sajátíthassák el az általa közvetített tudást. A munkában nincs mester és tanítvány, csupán a lepel, melynek egyedüli értelme ebben a kontextusban önmaga, saját mozgása, és a mozgással generált hang. Az anyagi-hangi-vizuális önvisszacsatolás hurkaiból felszabaduló hullámzás és hanghullám a logocentrizmussal nem felfogható valóság érzéki befogadását célozza. Ateism (U+2A55) című installációja a tárgy önmagába zártságának, így a hang önmagába zártságának beteljesítője.

Helyszín: FKSE / Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.)
Időpont: 2019. 09. 03. - 2019. 03. 21.
Kiállítást megnyitja: Sőrés Zsolt
Facebook event

Kiállító művészek:

BÁCSI Barnabás
JENESES Ádám
KOPHELYI Dániel
ZILAHI Anna

Kurátorok:

KOPHELYI Dániel
ZILAHI Anna