Ez az oldal sütiket használ
×
Objectolindalë (2017)

„És ekkor az összes létező hangja – mint megannyi kongás és zsongás, zendülés és zörgés, korgás és morgás, valamint számtalan hangokkal szóló kórus – Nagy Muzsikává ötvözte önnön dallamát; s a vég nélkül váltakozó, harmóniába szőtt melódiák a hallás határán túl leszálltak a mélybe és föl a magasba, csordulásig megtöltötték az univerzum zugait, majd a muzsika és a muzsika visszhangja kiáradt a Semmibe, s az immár nem volt semmi."

Az Objectolindalë a Szilmarilok hangalapú teremtéstörténetének, az Ainulindalënak újraértelmezése az univerzumban már létező hangokra. A teremtéstörténetekben jellemzően megjelenő antropomorf teremtő helyett ebben a munkában a hang teremtőerejére helyeződik a hangsúly. Tárgyak és élőlények, jelenségek és gépek, a több-mint-emberi világ: ezek formálják a valóságunkat. Az általuk keltett hangok pedig gyakran irreferenciálisak, mint önmagukban létező hangok járulnak hozzá a valóságunk újrateremtéséhez minden másodpercben. Az Objectolindalë egy field recordingok során rögzített tárgyi, gépi, állati, növényi, emberi hangokból összeállított assemblage.

A háromcsatornás installáció az xtro realm kiállításon szerepelt 2017 őszén az FKSE Stúdió Galériában, ahol a bejárat fölé installálva játékba hozta a kintről érkező utcai zajt, de a galériában felverődő morajt is. Ez a párbeszéd a hangok között ugyanakkor elmosta az intallált mű és környezetének határait, a befogadók vagy éppen a galéria előtt elhaladó autók ugyanúgy a mű részeivé váltak.

2017
field recording kompozíció