A művészeti appropriáció után kutatva a jugoszláv retroavantgárd művész, Goran Đorđević munkásságát mélyen inspirálónak találtam. Đorđević a másolást politikai gesztusként használta a művészetében. A másolás kulturálisan változó jelentését vizsgáltam, és érdekelt, hogy ma van-e ennek művészeti megjelenése. Ekkor találtam a ‘happy painting’ jelenségére, ami egy szórakoztatóipari esemény. A résztvevők vásznat, ecsetet, festéket kapnak, majd egy instruktort követve megfestik egy híres festmény másolatát. Ennek a politikai üzenete is sajátos, hiszen míg a politikai vezetők elvonják a kultúrától a finanszírozást, a résztvevők itt egy olyan szolgáltatásért fizetnek, amely kisajátítja a művészetet, de nem támogatja azt. Végül részt vettem egy alkalmon, ahol egy Monet-képet festettünk anélkül, hogy Monet-ról egyetlen szó elhangzott volna. Ezt követően megszerveztem a saját happy painting performanszomat, ahol az instruktori szereppel kísérletzeztem. Arra kértem a résztvevőket, hogy másolják, a festményt, amit másolok, de a festményt direkt másképp, más színekkel kezdtem el festeni, a szimpla latin abc helyett belefestettem ékezetes betűket is. Arra kértem őket, hogy ejtsék is ki a betűt, amit festenek, de én mást ejtettem ki, így összezavarva az embereket azzal kapcsolatban, hogy mit, kit másoljanak, kövessenek: a kihelyezett “eredeti” festményt, vagy engem, az autoritást. A részvételi performansz azt vizsgálta, hogy a frontális helyzetek milyen manipulációs és hatalmi helyzeteket idézhetnek elő, ha nem társulnak kritikai reflexióval. A résztvevők sajátos stratégiákkal válaszoltak a provokációra, így a másolt képek nagyon heterogének lettek. Dokumentáció: Stefan Arztmann. A mű címe idézet Guy Debord: A spektákulum társadalma című írásából, ami az eredeti kontextustól való elidegenítés gesztusára utal.